Az ősi időkben a Halál Úrnőjét Istennőként tisztelték Mert tudták, hogy az újjászületés-és halál körforgása része az élet áramlásának. Én hiszem és tapasztalom, hogy életünk során többször is meghalunk...az elmúlt napokban különösen erősen érződött a halál energiája a térben...
Hiszen ideje van, hogy újjászülessünk, de ehhez a régi énüknek, bizonyos részeinknek, meggyőződéseinknek, negatív mintáinknak meg kell halniuk.
Személy szerint én az angyali-áldozati megmentő energiáimat engedem meghalni, ami hosszú évek folyamatának, önismereti útjának az eredménye, hogy valódi Fényküldött váljon belőlem, aki nem önmaga feláldozásán, hanem önmaga gyógyításán és erejének felvállalásán keresztül szolgálja az isteni tervet..
Hiszem, hogy a halál egy eszköz, egy beavató út-és energia, amin keresztül utazunk. Talán azért nem félek tőle, mert életem során számtalanszor tapasztaltam már az átalakító energiáját.
Bár napjainkban sajnos tabutéma erről ez erőről beszélni. Szándékosan lett démonizálva. Valójában az egyik legnagyobb beavató eszköz, mely során esélyt kapunk hogy megértsük, az életünk jóval több, mint amit szabad szemmel látunk és tapasztalunk.
Számomra Hekaté és Káli Istennő az egyik legerőteljesebb képviselője ennek az energiának, akik ott vannak életünk minden egyes állomásánál, fordulópontjánál és átvezetnek egyik életszakaszból a másikba. S ha hívjuk és kérjük őket, akkor a lélek újjászületése, az új énünk megszületése, a régi elengedése könnyedebben megy...enyhítik a fájdalmakat, a félelmeket és segítenek vállalni az erőnket, bölcsességé érlelve eddigi életünk minden tapasztalását.
Amikor ilyen energiák vannak a térben érdemes önmagunkkal nagyon gyengéden bánni...éppen úgy, ahogyan egy haldoklóval vagy újszülöttel bánnánk. Szeretettel, elfogadással, könyörülettel, megértéssel.
Engedd, hogy meghaljon a régi - hiszen a halál nem a vég, hanem az újjászületés kapuja...-ÁTALAKULÁS*VÁLTOZÁS- és megszülessen erőteljes, sugárzó éned.
Ez így leírva lehet, hogy könnyednek tűnik - de valójában egy nagyon mély, nagyon hosszú belső út, amihez kaphatunk segítőket, mentorokat, szakembereket - ahogyan a kismama is kap, míg világra hoz egy csodálatos életet - de valójában nem kerülhetjük el a fájdalmakat, félelmeket, a káoszt, az őserőt, mely ilyenkor felszínre tör. S ezen energiák transzformáló ereje éppen ebben rejlik: mertük megélni, vállalni, nem szégyellni, megengedni magunknak a szembenézés felszabadító útját.
Szeretettel: Sándor Judit ~ Jóportál 2023.október
Angyal workshop Alapfok - 2025-04-13 10:00:00
Az Istennő Beavató ösvénye - Harmadik ösvény - 2024-12-14 10:00:00
Az Istennő 12 Beavató Ösvénye - Második Ösvény - 2024-11-23 10:00:00
ANU LÁNYAI - ÉVKÖR TALÁLKOZÓ - 2024-11-02 11:00:00