Facebook
+36 20 508 7022
angyalikapu@gmail.com

2020 lezárása, 2021 nyitánya– Csoda a templomban

2021-01-02 12:43:45

Akik olvassák a blogomat és emlékeznek, 2020-at egy hasonló című bejegyzéssel indítottam (2020 újévi ajándéka – Csoda a templomban).

Férjemmel való megismerkedésünk óta hagyomány nálunk, hogy Krakkóban töltjük a Szilvesztert. Ez az év, és ez a Szilveszter azonban más volt, mint ahogyan eredetileg terveztük. 10 év után először itthon ünnepeltük közösen az év utolsó napját, és az új évbe való belépésünket.

2020-at én csak a Nagy Tanítónak hívom, az évnek, melyben tanulásunk, és emlékezésünk beavató ösvényei nyíltak. És bár a külső történések kaotikusnak, rémisztőnek tűntek és hatottak, mégis, akik a szívükkel figyeltek, éreztek, azok számára csodás dimenziókapuk nyíltak, hogy égi magaslatokig emelve járjuk be a Lélek Fénysorsának beavató útjait.

Az én legnagyobb Beavatásom édesapám elvesztésének rémisztő érzése volt, melyben minden mélységet megjártam…és bár az angyalok 3 hónappal előre figyelmeztettek az eseményre, és megmutatták azt is, hogy apukám csodásan menekül meg, mégis apai szülőm, mint fő földi tartógyökerem talpam alól való kihúzása a legnagyobb félelmemmel szembesített és a legmélyebb mélységeimbe való zuhanásomat hozta, mely sajnos sokszor kell ahhoz, hogy aztán égi magaslatokig emelkedjünk.

Itt szeretném elmondani azt a fontos dolgot, amit sokan félre értelmeznek. Többen mondták, hogy milyen szerencsés, hogy ilyen képességeim vannak, hogy előre láttam a történéseket, és így fel tudtam készülni, szólni tudtam a családban a közelgő bajról, és a beavatkozás fontosságáról.

Az égiek döntik el, mikor, milyen információt juttatnak el hozzám. Képességeimet nem birtoklom, az égiek döntése mikor, mit és hogyan juttatnak el hozzám, vagy rajtam keresztül bárkihez. Az égi rend terve volt, hogy tudtam erről, hogy tehettem érte, és, hogy apukám teljesen egészségesen, gyógyultan van velünk. Mérhetetlenül hálás vagyok érte.

Ahogy hálás vagyok új égi segítőimért a Sárkányokért, akikkel egyik szívbéli lelki jó barátom kapcsolt össze (Chasiel) és a Mindenség Teremtő Női Erejének számtalan megnyilvánulási formájáért is. 2019 óta Rafaela Arkangyal és Kuan Yin készítenek fel egy új útra, mely számtalan áldását adta 2020-ban.

Ennek égi ajándékát hoztam el ma nektek is az év utolsó napjának történetével. Hiszen ezen a napon, sikerült egy Krakkói napot teremtenünk valahogyan itthon, drága szüleimmel együtt, akikkel sétáltunk a Duna partján, finom vacsorát költöttünk el együtt krakkói lencselevessel, és aztán a hozzánk közel eső templomba tértünk be egy hálaadó imára, az esti mise megkezdése előtt.

A templomba érve, picit sürgetve éreztem magamat, mert már sokan elfoglalták a helyüket a padsorokban, és még a mise kezdése előtt végezni szerettem volna a gyertya gyújtással, hálaimával.

Bár időben fejeztem be rövid szertartásomat, éreztem, hogy ez így nem kerek, valami hiányzik, és a családdal egyetértésben úgy döntöttünk még egy kicsit ott maradunk, hátul megállva a bejáratnál.

Majd hirtelen nyílt a mögöttünk lévő ajtó, és utolsókból elsők lettünk, mert onnan szállt ránk a tömjén tisztító füstje és lépett be több Atya a templomban Égi Édesanyánk kék színének palástjában. Égi zene zendült a karzatról, és az ének a Szent Anyáért szólt. A kezdő beszédben azt mondták, hogy ez a mise az Isten Anya miséje…Az energia kézzelfogható volt, a könnyeim megállíthatatlanul csorogtak, és még a Férjem is ledöbbent az élménytől. Túlzás nélkül írhatom, hogy földbegyökerezett lábakkal, időn és téren túli létezés állapotában, Égi Édesanyánk áldásában fürdőzve, meghatottan maradtunk ott a mise végéig.

Az Igazság bárhol meg tud mutatkozni, az energia bárhol meg tud nyilvánulni, ha dolgod van vele. Az igazság az illúziók és rendszerek fátylának tengerében is utat talál a tiszta szívekhez…hiszen a lényeg, hogy mi van benned. Nincs jó. Nincs rossz. Csak az EGY. És a rend.

Minden Élet Anyja szólt a szívemben hozzám, velünk van a gondoskodó szeretete, velünk van a békéje…nem vagyunk egyedül.

Legyen 2021 a Mindenség tervének beteljesülése…amikor a szívünkben közös Egységben olvadunk össze, a testvériség, könyörület, szeretet és Isten Anyánk szerető ölelésében. Nyissuk meg szívünket Minden Élet Anyjának terve előtt…

Isten Anya szerető ölelésével áldott Új Évet Kívánok!

Szeretettel: Sándor Judit

Hozzászólások


Keresés



Aktuális események

Angyal workshop Felsőfok - 2024-07-14 10:00:00

Az Istennő Beavató ösvénye - Záró 12. ösvény - 2024-06-22 10:00:00

Angyal workshop Középfok - 2024-06-16 10:00:00

Az Istennő Beavató ösvénye - Tizenegyedik ösvény - 2024-04-27 10:00:00

""Az angyalok Isten szeretetének legtisztább megnyilvánulási formái" - Sándor Judit"

Facebook +3620 508 7022 angyalikapu@gmail.com

Írj üzenetet