Facebook
+36 20 508 7022
angyalikapu@gmail.com

Angyali fotók – Fénylények a képeken

2019-06-09 16:47:28

Az angyalok valójában fénylények, akik az emberi szem számára láthatatlan, magasabb frekvencián rezegnek. Csodálatos, színes fények, ahogy valójában a mi lelkünk is. A mi önvalónk is.

Megjelenhetnek emberi alakban is, és a régebbi ábrázolásokon, festményeken látható emberihez hasonló, szárnyakkal rendelkező formában – de ezek olyan illúzióképek, melyekre nekünk embereknek volt szükségünk, hiszen így elfogadhatóbb volt számunkra a megjelenésük.

Volt egy időszak az életemben, amikor elmerülve az anyagban, letértem a lelkem, és az Isten által kijelölt útról. Akkor jelentek meg a következő fények az otthonomba. Szabad szemmel is láthatóak voltak, azok számára, akik hittek bennük. És megengedték azt is, hogy lefényképezhessük őket.

http://www.angyalikapu.hu/images/uploaded_files/deced5bda09871b19e023fb436b6abd65a3a20e1.JPG

Érdekes volt, mert, ha megkértem őket, akkor a férjemnek, és anyukámnak megjelentek, de apukámnak, -aki bár nem ítéli el, és maximálisan elfogadja és támogatja utamat, hitemet, mégis elzárkózik ettől az iránytól – nem jelentek meg.

http://www.angyalikapu.hu/images/uploaded_files/1d4f8dc6f7dadfe4cf3eaadfbdbbf628e00d3d65.JPG

Ha odamentem, ahol megjelentek, mindig körém rendeződtek – fantasztikus érzés volt.

http://www.angyalikapu.hu/images/uploaded_files/d65349a53d7fb5eb10dca950b3b90432bd29d10f.JPG   http://www.angyalikapu.hu/images/uploaded_files/125cab7eeee34920a21aaa8193624cf7482e7673.JPG

Amikor megkérdeztem kik ők, csak annyit mondtak, hogy a legtisztább szeretet forrásának megnyilvánulási formái, akik azért jöttek, hogy vigyázzanak rám, és emlékeztessenek életfeladatomra és támogassák gyógyító munkámat.

http://www.angyalikapu.hu/images/uploaded_files/01f05a9fdb1216783fd46b29e9df33e405b4568c.JPG http://www.angyalikapu.hu/images/uploaded_files/d71f711e3b4401281816f3fb3b1b0b560aa3fdec.JPG

 

A következő kép az esküvőm előtt készült, a fotóst felkészítettem, hogy lesznek ilyen képek, mert az angyalok minden alkalmat megragadnak az életemben, hogy megmutassák magukat és támogató szeretetüket…de ennek ellenére is nagyon meglepődött a láttotakon.

 

http://www.angyalikapu.hu/images/uploaded_files/777d223de7cc2f0a9e6ce6910f874cf585fda4e3.JPG

 

Ez a kép a nagymamám temetése előtt készült, a fotót én készítettem a nagyszülői háznál, és megkértem előtte nagyit, hogy mutassa meg magát, és hogy elment a fénybe…

http://www.angyalikapu.hu/images/uploaded_files/c7ec7717baf58ea0bb5b7475d826fff6b3646d00.jpg

Bár a halál és egy szeretett személy elvesztése fájdalmas dolog, és fizikai hiánya mindig érződik, de mégsem éreztem szomorúságot, mert olyan tisztán kapcsolódtunk össze a nagymamám lelkével, és olyan tisztán jelent meg többször is előttem, és mutatta meg lelkünk halhatatlanságának és végtelenségének igazságát, hogy számomra az ő eltávozása egy mély, tiszta spirituális ajándékká vált, mely bepillantást engedett az élet-halál körforgásnak misztériumába.

A fotók megmutatását sokáig nem engedélyezték az angyalok, és most is csak azokat teszem közzé, melyek közlésére áldásukat adták.

Emlékezzetek a bennetek élő fény igazságára, és tudjátok mindig: hatalmas, szeretettel teli fénylények vezetnek és támogatnak benneteket utatok során.

Céljuk, hogy emlékeztessenek a bennetek élő fény igazságára és gyógyító erejére, mely maga a valóság.

Szeretettel: Sándor Judit - Angyalterapeuta

A fotók lementése, felhasználása nem engedélyezett.

 

 

Hozzászólások


Keresés



Aktuális események

Angyal workshop Felsőfok - 2024-07-14 10:00:00

Az Istennő Beavató ösvénye - Záró 12. ösvény - 2024-06-22 10:00:00

Angyal workshop Középfok - 2024-06-16 10:00:00

Az Istennő Beavató ösvénye - Tizenegyedik ösvény - 2024-04-27 10:00:00

""Az angyalok Isten szeretetének legtisztább megnyilvánulási formái" - Sándor Judit"

Facebook +3620 508 7022 angyalikapu@gmail.com

Írj üzenetet